Novák Péter vagyok, okleveles táplálkozástudományi szakemberként végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán mesterképzésen (MA/MSc). Érdeklődésem a téma iránt versenysportolói múltamra vezethető vissza.

Tanulmányaim először az edzéselmélet, sportélettan felé vezettek, a Nyugat-magyarországi Egyetem alapképzési szakán rekreációszervező és egészségfejlesztő szakképzettséget szereztem.

Később egyre jobban kezdett foglalkoztatni maga a táplálkozás, melyről sajnálatos módon a sportolói éveim alatt nem sokat tudtam, és amelyről tapasztalataim szerint az átlagembernek is kevés vagy hiányos ismeretei vannak.

Célom, hogy a mai világ által felállított „táplálkozási labirintusból” minden hozzám forduló „épségben” kijusson, és sikeresen elérje a maga elé kitűzött célokat.

Természetesen a tanulásnak sincs vége. Egyrészt minden egyes vendégem más és más problémákkal küzd meg, ami által én is folyamatosan fejlődöm, másrészt szinte naponta jelenik meg egy-egy új „őrület” a táplálkozás terén, naponta fedeznek fel valami újat, amivel csak önképzéssel lehet lépést tartani.

Szeretnék minden pillanatban naprakész lenni vendégeim számára.