A fogyás titkai III. rész

Ezért nem fogysz le hosszútávon!

A statisztika alapján a sikeres fogyáson átesett személyek 50-70%-a egy éven belül, a maradék 85%-95%-a pedig 3 éven belül vissza hízza a korábban leadott testömegét. Ez azt jelenti, hogy a sikeresen lefogyók 5%-a képes csak megtartani az elért testsúlyát. A diéta utáni helytelen táplálkozás következtében pedig a súlyuk akár meg is haladhatja az eredeti testömegüket.

Ismerős lehet a jójó effektus, amikor egyik diétából a másikba ugrával lefogysz, visszahízol, lefogysz, visszahízol végül pedig már nehezebb vagy, mint amikor anno a diétákba belefogtál.

Azt már megbeszéltük az előző részben, hogy a csökkent kalóriabevitelnek milyen hatásai vannak a szervezetre nézve. (ha lemaradtál, akkor érdemes visszaolvasni)

Azonban tudni kell, hogy a csökkent kalóriabevitel során nem csak a további fogyást megakdályozó adaptációs folyamatok kerülnek előtérbe, amiket már korábban megismertünk, de a szervezet felkészül arra, hogy az elvesztett tömegét minnél gyorsabban és hatékonyabban visszanyerje. Számos bizonyíték van arra, hogy a zsírok tárolása hatékonyabbá válik, illetve a diéta utáni visszahízás során nem csak a már meglévő zsírsejtek mérete fog növekedni, de új zsírsejtek képződése is történik párhuzamosan.

MacLean és társai a következő modellt írták le:
mclean_1

1. Az „A” és „B” ábrán a fogyás során annak rendje és módja szerint csökken a zsírsejtek mérete ezáltal pedig a testtömeg is.

2. A „C” ábrán láthatjuk a visszahízás korai szakaszát, amikor a már meglévő zsírsejtek növekedése helyett új zsírsejteket képez a szervezet.

3. Ha tovább megyünk akkor látjuk, hogy bár a sejtek mérete átlagosan csökkent, viszont ezzel párhuzamosan több zsírsejtünk lett a kiindulási alaphoz képest és így a kisebb, de több zsírsejt eredményeként elértük a kiindulási zsírtömegünket.

4. Innnen márcsak egy lépés, hogy a zsírsejtek visszanyerjék eredeti méretüket ezzel pedig nagyobb tömeget érve el, mint a kiindulási pont volt.

Probléma lehet még, hogy a fogyás során létrejövő adaptációs folyamatok egy része akár több éven keresztül is fennmaradhat. A The Biggest Loser című tévéműsorból készült tanulmányban végig követték a résztvevők testsúly változásait. Természetesen a műsor során a játékosok rengeteg súly veszítettek. Az verseny elején mért átlagaos alapanyagcsere értékük 2600 kcal volt ami a 30 hetes verseny végére 2000 kcal-ra csökkent. 6 évvel később a résztvevök visszahízták a leadott testtömegük nagy részét, azonban az anyagcsere értékük maradt 2000 kalórián.

biggestloser
Mi a tanulság?

Tudjuk, hogy fogyni "könnyű", hiszen csak kalóriadeficitre van szükséged. Mindegy milyen módszerrel éred el. Lehet az keto, böjtölés, paleo bármi. Ha a sikeres diéta után nem figyelsz a táplálkozásodra és hírtelen váltasz a korábbinál magasabb kalóriabevitelre a visszahízás folyamata gyors és fájdalmas lesz, hiszen a gyors visszahízás hatására a szervezet új zsírsejteket képez. (Mclean és társai).

Nem csak a megnövekedett zsírsejtek száma lesz a probléma, hanem az is, hogy a következő fogyási periódus során sokkal nehezebb lesz a fogyás, hiszen még kevesebb kalóriabevitelre lesz szükség a fogyáshoz, amely a fenntarthatóságot megkérdőjelezi amellett, hogy a későbbi visszahízás kockázata jelentősen növekszik, mellyel még az előzőnél is rosszabb helyzetbe sodorja magát az illető.

gainback

Mostmár teljes a kép a szervezet védekező rendszeréről. A feladata nem csak az, hogy meggátolja a további fogyást az anyagcsere adaptációs folyamataival, de egyben felkészíti a szervezetet arra, hogy az elvesztett testömegét minél könnyebben visszanyerje az emelkedett éhség, és a hatékonyabb zsír képzés segítségével. A megnövekedett zsírsejtszám pedig hozzájárul ahhoz, hogy megnehezítse a jövőbeni súlyvesztést.

adaptation

Az elhízás egy multifaktoriális "betegség", melyben közrejátszanak genetikai, környezeti és szociális tényezők is. A kontrollált éhezés során létrejövő adaptációs folyamatokról kevés szó esik, pedig pontosan ezen folyamatok miatt az egyél kevesebbet és mozogj többet állítás nem mindig célra vezető. Számos önjelölt táplálkozási szakértő saját meggyőződése alapján kínál gyors és egyszerű megoldást a problémákra, melyek mellőznek bármiféle tudományos megközelítést.

A célom az volt, hogy tisztán láss. Lásd a dolgok összetettségét és láss túl azon, hogy egyes élelmiszereket, tápanyagokat állíts ki bűnösnek. A diétázók nagy része hosszútávon elbukik, de nem feltétlen a fogyás okoz problémát, hanem az, hogy az elért eredményeket megtudják tartani. A tartós fogyás nem lehetetlen, de nem is adják könnyedén. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy legyen egy terved, és ne csak a fogyás idejére, hanem az utána következő időszakra is.

Felhasznált irodalom:

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21677272/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4371661/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4989512/

Novák Péter táplálkozástudományi szakember

Novák Péter

táplálkozástudományi szakember